A művészet számomra az evangelizáció eszköze: hiszem, hogy alapvető küldetése Isten igéjét hirdetni, terjeszteni a világban. Képeimmel próbálok kaput nyitni a végtelen, nagy irgalmú Isten köztünk lévő-eljövő országa felé. Munkáim egyfajta imádságok: az Atya felé irányuló kiáltások, vágyakozás, öröm, s mindenek előtt dicsőítés leképződései. Épített-hímzett-festett vásznakon, olykor textil szobrokban ölt formát a szeretetem, mely Isten felé irányul, Ő rá mutat. Kísérletek, melyeken keresztül próbálom megformálni, anyagba önteni e transzcendens, mindent átható, elárasztó, végtelen Fölség egy-egy aspektusát, árnyalatát. A domborhímzett vásznaim leginkább geometrikus kompozíciók, melyek szimbólumok által kommunikálnak. Ezek a szakrális szimbólumok – szív, virág (rózsa, liliom), szem – olajfestményeimen is feltűnnek. Ugyanakkor festményeimen megjelennek arcok is – a Szűzanyáé, az Úr Jézusé – akik az emberi lét számára a megváltás örömteli üzenetét hordozzák. A cérna „szerelmese” vagyok. Egyedi struktúráit olajfestményeimen is felidézem. Ezen igen vékonyka szálak érdekes tulajdonsága, hogy bár kifeszítve csupán élettelen, térbeli vonalhálót alkotnak, összességében mégis valami organikus, élő szövedéket hoznak létre. Ezekkel a sugárzó, életteli textúrákkal próbálok érzékeltetni valamit abból a kifejezhetetlen dimenzióból, amely állandó témám, s ami felé egész életemmel törekszem. A végső eszmény: az egész ember minden szavában, minden egyes tettében, sőt, minden lélegzetvételében teljes egységben kell működjön Teremtőjével. Ez a szeretetkapcsolat nyilvánul meg a művészetben is.
" Hogy Ferenc mondásaiból, tetteiből sokat mellőztem, másokat átalakítottam, s munkámat kiegészítettem olyanokkal, melyek nem történtek meg, de megtörténhettek volna, - mindez nem tudatlanság, fennhéjázás vagy tiszteletlenség következménye, hanem abból a kényszerítő szándékból fakad, hogy egymásba illesszem a Szent életét és mítoszát, oly mértékben összhangba hozva ezt az életet annak lényegével, amennyire csak lehetséges. A művészetnek joga van ehhez, sőt nemcsak joga de kötelessége is, hogy mindent alárendeljen a lényegnek. Miközben írtam e legendát -, mely igazabb, mint maga az igazság - szeretet, tisztelet és csodálat árasztott el Ferenc, a hős és nagy mártír iránt. Gyakorta kövér könnycseppek maszatolták el a kéziratot, és egy kéz lebegett előttem a levegőben; kéz, melynek sebe örökké megújul: úgy látszik, valaki szeggel ütötte át, úgy látszik, át- meg átszegezi szüntelenül, az idők végezetéig. Mindenütt körülem, miközben írtam, éreztem a Szent láthatatlan jelenlétét; mert számomra Szent Ferenc a kötelességét teljesítő ember példája, az emberé, akinek szakadatlan és páratlanul kegyetlen küzdelemmel sikerül teljesítenie legfelsőbb kötelességét; valamit, ami magasabbrendű még az erkölcsnél, az igazságnál s a szépségnél is: azt a kötelességünket, hogy átlényegítsük az Isten által reánk bízott anyagot, s átváltoztassuk lélekké."